Ronski kocsma

Már megint egy ilyen napnak nézünk elébe. Az apám megint prédikációt tartott reggel. Imádom ahogy ott papol nekem. tudhatná már, hogy én nem az a naiv kislány vagyok mint régen. Azért, hogy egy kicsit lenyugodjak, sétálni megyek. Megint a sokat látott sötétkék ruhámat viselem, fekete magas szárú, fűzős, magassarkú cipővel. Ezt a ruhát azért szeretem, mert fölül nem szorít és eléggé nyitott. Ujjai csak a vállaimat takarják el, és kivágott is. Nem túlságosan, de azért párszor már említették, hogy ezt azért nem kéne hordanom. Hajamat szigorú kontya fogom és alig néhány tincs lóg ki csak. De most egyenlőre, sétálok. Ez valahogy megnyugtat. A friss levegő mindig megtisztítja az elmémet. Kinek hiányozna az, hogy fölgyújtsak valamit ha nagyon fölhergelem magam. Olyan sok gond tud lenni. Főleg ha az ember boszorkány. Miközben sétálok csak egyre a dolgokon töprengek amik velem történnek. De a legrosszabb az, hogy már egy hete nem láttam Carlt. Semmit nem hallottam felőle és azokon a helyeken sem találtam ahol szokott lenni. Most jönne jól egy kis alkohol. Pont mikor föleszmélek a gondolkodásomból megpillantom a kocsmát. Megtorpanok és gonosz mosollyal elindulok a kocsma felé. Még az a szerencse, hogy senki nincs itt az utcám, mert akkor ez biztos a szüleim fülébe jutna. És akkor lenne nekem ne mulass. Benyitok és az orromat azonnal megcsapja az alkohol és a dohány szaga. Becsukom az ajtót és amikor megfordulok kíváncsi és megvető tekintettekkel találom szembe magam. Kihúzom magam és elindulok egy üres asztal felé. Leülök és próbálok úgy tenni mintha nem is nézne senki. A kocsmáros hamar odajön hozzám. Legalább nem kell sokat várnom.
- Miben segíthetek a kedves hölgynek? - legszívesebben behúznék neki. Miért hiszi mindenki, hogy ha egy ilyen helyre egyedül jön be egy nő, annak segítségre van szüksége.
- Csak egy pohár whiskyt kérnék. Köszönöm. - semmi mosoly és semmi gyengédség. Rájöhet a férfi, hogy nem viccelek. Komolyan gondolom minden egyes szavamat. A kocsmáros csak bólint és pár perc múlva vissza jön egy pohár itallal. Azonnal belekortyolok a hideg innivalóba és kissé már jobban is érzem magam. Az asztalon már eddig is feltűnt a gyertya de most valahogy jobban érdekel. Úgy érzem eljött az ideje egy kis gyakorlásnak. Csak a gyertyára koncentrálok és semmi másra. Majd mikor végre meggyullad egy elégedett mosoly kíséretében újra belekortyolok az italomba. Már javulok és ez jó jel.

Arm Xilo 'n' Romeo Montague

Elegánsnak korántsem nevezhető öltözéket húzok magamra, miközben karakteres vonásaimat vizsgálgatom a víz tükrében. Az üvegtálba engedett átlatszó folyadékban arcom frissnek és ami még fontosabb, fiatalnak tűnik. Hamiskás mosoly szalad fel ajkaimra, kezemmel hófehér ingem legfelső gombját kapcsolom össze, így eltakarva izomdagasztotta mellkasomat. Sötétbarna nadrágom kantárját vállamra akasztom s igazítok rajta egyet. Nem készülök olyan helyre, ahova el kellene az elegancia, amúgy sem arról vagyok híres. Mindig megadom a módját mindennek, de ha el lehet intézni félgőzzel a tetteket, miért erőltetném meg magamat? Átöblítem arcomat, hogy még üdébbnek tűnjön, végül karjaimat belebújtatom egy sötétzöld zakóba. Nem gombolom össze, a nap sugarai így is kíméletlenül tűznek be az ablakon heves melegséggel árasztva el a dohszagú szobát. Szekrényem ajtaját egy könnyed mozdulattal behajtom s kisétálok szobámból, mint aki a legtermészetesebb helyre készül. Édesanyám, ahogy hallom, épp a vacsorát készíti. Hát persze, nem tudhatja, hogy az estét nem szándékozom itthon tölteni, de eszem ágában sincs szólni róla. Nem akarom felbosszantani, pláne nem kétségbe ejteni. Lépteim feszesek, akárcsak mindig, kezeim esetlenül lógnak oldalam mellett. Mire leérek a konyhába apám is belép az ajtón. Fáradtan, csüggedten rogy le egy faszékre, én pedig szorosan a falnak vetem hátamat, hogy ne láthasson meg. Hallom, hogy beszélgetnek, többnyire a kereskedelemmel kapcsolatban, no meg a halpiac is említésre kerül. Sóhajtok, remélvén, hogy apám nem neszeli meg jelenlétemet. Sikerült.
Amilyen gyorsan csak tudok, kisétálok a hátsó ajtón és a lemenő napra szegezem tekintetem. Csodálatos. Akaratlanul is bekúszik elmémbe, hogy milyen borzalmas lehet Capuletéknek, magukon viselni az átkot. A miénk még elviselhető, többé-kevésbé, de örökké csak éjszaka járkálni? Förtelmes.
Az utcán sietek és már szinte minden sötétségbe burkolózott. Alig tíz perce vagyok úton, de a sárgában úszó korong már alásüllyedt a felszínen. Hűs szellő kap hollófekete tincseimbe, miközben gerincemet tűhegyes karmok metszik ingerkedve. Fogaim néha összekoccannak, de megerőltetem magam és megfeszítem állkapcsomat. Kihalt minden, elmémben mégis nyugalom űzi gyermeteg játékait. Felsóhajtok, de az arcom előtt a télnek köszönhető párafelhő már nem jelentkezik. A tavasz ideért.
A jó öreg Ronski kocsmáját pillantom meg és lelkem, mintha megüdvözülne, úgy engedi, hogy fel-felbukkanó aggodalmam tovaszálljon. Felpillantok még utoljára a sötét boltozatra és az azon világító csillagokra, majd belököm a nehéz faajtót és körbenézek. Sebhelyes arcú útonállók, kalózképű öregek és fiatal banditák sora tárul elém. Egy, csupán egy ember lóg ki a társaságból, kinek tejfölszőke tincsei szoros kontyba vannak fogva, az arcán nyugvó bájos vonásokat pedig egy mosoly fűszerezi. Ajkaim óvatosan kiszélesednek, egy félénkebb mosolyt megkockáztatva, végül határozottan sétálok a fiatal tüneményhez és kocogtatom meg az asztalt, hátha kissé elbambult.
- A legszebb estét, hölgyem! Szabad lesz, esetleg? - bökök ujjammal a mellette ácsorgó fatákolmányra, mi valószínűleg fénykorában szék lehetett. Reménykedem a kedvező válaszban, azonban az elutasítás sem fog lelkembe tiporni.

Már szinte idegesít ahogy bámulnak az emberek. A legtöbben már ugyan abba hagyták, de még jó néhányan néznek. Most miért olyan furcsa, hogy bejöttem egy kocsmába. Eszem ágába sincs se kimenni és semmi mást. Nekem is van jogom meginni pár pohár alkoholt. Újra belekortyolok az italomba, hogy elvonjam a figyelmemet a többi bent levőkről. Unalmas itt igaz, de még mindig jobb mint otthon veszekedni a szüleimmel. A gyertyát már jól meggyújtottam. Legalább valami jó is van. Olyan szépen ég. Nagyon tetszik. Miközben az asztalnál ücsörgök, elbambulok. Csak a gyertyára koncentrálok és azt se veszem észre, hogy valaki bejön. Egészen addig a gyertyát nézem mereven amíg valaki meg nem kopogtatja az asztalt. Fölriadok bambulásomból és föl tekintek a mellettem álló férfira. Akaratlanul is lemosolyodom. Először tüzetesen végig vizsgálom. Nem úgy tűnik mint aki egy kocsmába készült. De mit bánom én? Mit veszíthetek? Semmit. Tekintetem a férfi szemébe fúrom és végül meg is szólalok. Van egy rossz sejtésem a férfival kapcsolatban, de most inkább elengedném magam. És lehetőleg be is rúgnék.
- Jó estét. Üljön csak le nyugodtan. - mosolygok még szélesebben. Megvárom míg leül és miután ez megtörténik újra megszólalok.
- Szabad esetleg megtudnom a becses nevét fiatalember? - kérdezem félig nevetve. Nem tudom, hogy ötlött ez a kérdés az eszembe, de rossz csak nem származhat egy aprócska kérdésből. A poharam után nyúlok és kiiszom azt a kevés whiskyt is ami a poharamba volt. intek a kocsmárosnak és ő jelzi, hogy mindjárt jön. Miután ez megtörtént ismét a férfihoz fordulok.
- Esetleg kér valamit inni? - kérdezem meg gyorsan mielőtt oda jönne hozzánk a kocsmáros. Nem értem, hogy miért jött ide hozzám. Biztos nyomós oka van rá. Lehet, hogy egy kicsit szórakozni akar. Hát legyen. Most az egyszer talán belemennék egy játékba. Egy dolog viszont még mindig nyugtalanít. Érzem, hogy a férfivel kapcsolatban van valami amit jó lenne tudnom. Nem hiszem, hogy vámpír. És nagyon remélem, hogy nem az. Ha meg bánt. elbánok vele valahogy. Varázsolni tudok annyira, hogy fájdalmat okozzak neki. De remélem nem ad rá okot, hogy bántsam. elég jól néz ki. Kár lenne egy ilyen cuki pofiban kárt tenni. Nagyot sóhajtok és mivel a kocsmáros nem jön ismét beszélek. Talán idegesítő, de most mg nem tudok mást mint idióta bájcsevegést. Vagy, hogy is szoktam én ezt nevezni? Már nem emlékszem. Olyan sok dolog van most mai fontosabb ennél. Például ez a férfi velem.
- Mi szél hozta egy ilyen helyre az uraságot? Nem tűnik se rablónak se zsiványnak, vagy ezekhez hasonlónak. - mosolygok még mindig miközben beszélek. Ez már rekord. Főleg, hogy egy idegennel vagyok. És csak egy pohár alkoholt ittam még. Mostanában kezdek megváltozni. Ez mondjuk nem a szüleimnek tűnik föl, hanem csak nekem. A férfira figyelek némán és azt várom, hogy ő beszéljen. Nem szeretem jártatni a számat nagyon. Kissé bennem van egy félelem ami a férfi miatt van, de mégis valami vonzz hozzá. Olyan különös egy embernek tűnik már most. Érzem, hogy akar valamit, de ez korán sem biztos. Az én megérzéseim nagyon ritkán válnak be.

Arm Xilo 'n' Romeo Montague

A pozitív válasz hallatán elmosolyodom, amolyan megnyugtató gesztusként, végül kihúzva a széket, helyet foglalok. Ujjbegyem azonnal végig szalad a durva, szálkás asztalfelületen és utánagondolván tettem következményének, örülök, hogy nem fúródott szálka húsomba. Azonnal el is vonom kíváncsi kacsómat a felületről és helyette felfektetem mindkét karomat. Nem érdekel, illik-e vagy sem, muszáj kényelemben érezni magamat. Apám mindig arra tanított, hogy egy nő előtt ügyeljek az etikett szabályaira, de sosem tartottam be eme jó tanácsokat, avagy szabályokat. Helyette előszeretettel szegtem meg mindet, egytől-egyig. Felsóhajtok s már épp beszélgetést kezdeményeznék, mikor a bájos hölgyemény megteszi ezt helyettem. Megköszörülöm torkomat, némileg boldog vagyok, hogy a vámpírok népével ellentétben, nekem dobog a szívem. Nyugodalmasan, egyenletes ütemben, ahogy azt általában szokta.
- Köszönöm, Kisasszony, hogy helyet engedett. - kezdem először, ugyanis muszájnak éreztem hálám szóbeli kifejezését. - Természetesen. Romeo Montague, nagyon örvendek. - kezére csókot lehelnék, de nem akarom elvonni fehérkésnek ható végtagját a pohártól. Helyében üdvözült mosollyal köszöntöm, mint az ehhez hasonló helyzetekben általában a nőket.
Csengő kacaja szinte az egész kocsmát bezengi, ez fel is vidít, persze, ritkaság, ha nem vagyok vidám. Így csak tetőzni tudja önfeledt kedvemet. Száraznak érzett alsó ajkamat megnyalom, s próbálom kevésbé feltűnően művelni ezt. Vonakodva ugyan és elcsodálkozva csinos vonásain, megszólalok.
- Kegyedet hogy hívják, ha nem veszi tolakodásnak? - teszem fel kérdésem őszinte kíváncsisággal és ismerettségre szomjazva. Tekintetem egy percre sem téveszti szem elől vékony vonalú, rózsaszínbe burkolt ajkait, melyen a szavak önkéntelen csordogálnak ki. Érdeklődése nem hagy alább, bár ez sokkal inkább bosszant, mint imponál. Kötelességemet magához véve próbál kedveskedni s ez talán nem is lenne baj, ha egy férfival ülnék szemben. - Kisasszony, majd én gondoskodom italomról, ne aggódjék amiatt, hogy szomjazni fogok. Maga esetleg parancsol valamit? Meghívhatom egy... öm... pohár borra? - mondatom közben szippantok a levegőbe, hogy italjának pikantériája gondosan orromba szökjön és megállapíthassam, mi nyugszik poharában. Véletlenül sem szándékozom ugyanazt kirendelni neki.
Sietősen emelem magasba a kezemet, hogy magamhoz intsem a kocsmárost, végül két pohár bort rendelek. Remélhetőleg, nem tiltakozik a meghívás ellen. Miután az erősen borostázott állú férfi eloldalog, türkizben ázalgó íriszeimet kulccsontján legeltetem, ugyanis lentebb nem mernek kúszni. A pimaszságnak is vannak határai és nem szeretném átlépni őket idő előtt. Egyenletesen szedem a levegőt, de a magamba szívott dohos pára és alkoholszag köhögésre késztet, amit most komótosan elfojtok. Helyette válaszolok arra, ami után érdeklődött. Ismételten.
- Tán, mert nem is vagyok az. Neveztek már zsiványnak ugyan, de távol álljon tőlem, hogy piszkos ügyletekbe mártózzak. Az nem én volnék, Kisasszony. - cinkos mosolyom tör utat számra s hagyom, hogy kiteljesedjen. - Az öreg Ronski kocsmája tökéletes hely arra, hogy az ember szabad estéjét itt múlassa. Nem gondolja? Mellesleg, ugyanezt én is kérdezhetném. Szülei nem aggódnak otthon Önért? - kérdem és közben körbepillantok, majd újra megjelenik a kocsmáros.
Elveszem tőle a két poharat, az édeskés illat azonnal orrjárataimba szökik. Diadalittas mosollyal tolom a szőke teremtés elé az italt, majd sajátomat magam elé húzom. Nem kortyolok belőle egyenlőre, csupán figyelem a hölgyet. A szemében olyasvalami vet tüzet, amit nem tudok hova tenni. Képtelenség lenne megfejteni.

Feleség…

Követem szememmel minden egyes mozdulatát. Tekintetem végig az övébe fúrom amíg tudom. Kezeit fölfekteti az asztalra és úgy veszem észre, nem igazán az illemre figyel. Ennek nagyon örülök, mert én sem szeretem túlságosan azt a viselkedést amit elvárnak. Mikor bemutatkozik a kéz csókot kissé hiányolom. Azt szeretem, de csak akkor ha megfelelően csinálják. Nevén kicsit elgondolkozom, mivel anyám említette valamivel kapcsolatban. Már nem emlékszem, hogy miről is volt szó, de ha jól sejtem azért nem volt hanyagolható dolog. Szám még nagyobb mosolyra húzódik és úgy válaszolok.
- Ugyan nem kell megköszönni. Ritkán akad alkalmam jóképű férfiakkal beszélgetni. Én is nagyon örvendek. - jó érzés tölt el. Ez az este máris jobb. Csak arra leszek kíváncsi, hogy a szüleim miként fognak fogadni otthon, ha részegen megyek haza. Egy pillanatra máshova nézek, de hamar vissza téved tekintetem szemeibe. Nagyon szép szemei vannak és ez a szempár ami rám néz, nem kicsit megbabonáz. Mikor fölteszi a kérdést egy hajtincset megpróbálok a helyére igazítani, de ugyan úgy vissza libben a szemem elé. Kissé határozatlanul de válaszolok végül.
- Ugyan miért venném tolakodásnak. Arm Xilo, az úr szolgálatára. - mondom nevetve és mivel ülök, egy barátságos mosollyal kísérem a bemutatkozást. Mikor a kérdésemre elég furcsán válaszol és még vissza is kérdez, annyira elmosolyodom, hogy az szinte már fáj. Ez hihetetlen. Legalább ő tartja magát egy darabig. Udvarias, de mégis valahogy parancsoló minden egyes szó melyek elhagyják ajkait. Arcának körvonalait végig járom tekintetemmel majd ismét vissza térek szemeihez. Mikor megszólalnék éppen int a kocsmárosnak. Meg is rendeli a két pohár bolt és én egy mosoly kíséretében fölhúzom szemöldökömet. Így nézek rá és szememből kiolvashatja az üzenetet: Ez ám a határozottság ember. Ez már tetszik. Nagyon óvatosan, hogy ne vegye észre beleharapok ajkamba. Próbálok minél egyenletesebben lélegezni de ez nem megy olyan könnyen. Sokszor szaporán veszem a levegőt, majd néha hosszú szünetek után lélegzek. Lábaimat a szék alá húzom amennyire tudom. Most vagyok izgatott és ideges egyben. Szélesen mosolygok bár még korán sincs jó hangulatom. Mikor közli velem, hogy jó és tiszta szándékú ember azaz nem rabló vagy ilyesmi, csalafintán elmosolyodom. Kissé közelebb hajolok hozzá és suttogva kezdek el beszélni.
- Kár. Sokkal izgalmasabb lett volna ha mondjuk rabló vagy esetleg gyilkos. Amikor veszélyben érzem magam egy kicsit is, akkor szinte teljesen elalélok. És olyan könnyen kapható vagyok szinte mindenre. - lassan formálom meg ajkaimmal a szavakat és így egy kicsit tovább beszélek mint kellene. Mikor befejezem, elhelyezkedem úgy ahogy a mondataim előtt ültem. A lehető leggyorsabban rákacsintok és ha nem elég éber le is marad róla. Figyelek rá némán és mosolyogva, majd elnevetem magam kérdése hallatán.
- Hát én csak először vagyok itt úgy, hogy sajna nem tudom. De az alapján amit eddig átéltem, csak nem lehet rossz hely. A szüleim, nem hiszem. Talán még anyám de ő se biztos. - sóhajtok nagyot és tekintetem újra a gyertya csonkra téved, ami még mindig ég. Hamar megjönnek az italok és egy mosollyal nyugtázom, hogy elém rakja Romeo a poharat. Mivel nagyon bennem bujkál egy dolog föl kapom a poharat és a férfi felé emelem.
- Emeljük poharunkat arra, hogy mi itt össze futottunk. - mondom egy mosoly kíséretében és hozzá teszek gyorsan még valamit, de ezt már suttogom, mert nem akarom, hogy más is hallja. - És ha nem bánja, szeretném ha tegeződnénk. - szemem megcsillan és belekortyolok a pohárba. Remélem beleegyezik ebbe, mert nagyon idegesítő ez a bájcsevej. Utálok így társalogni valakivel, főleg ha a másik fél jó társaságnak bizonyul. Kissé kacéran rámosolygok és észre vétlenül felé csúszok a székemen. Tekintetemet az asztalra szegezem és jobb kezem mutatóujját elkezdem húzni az érdes felületen. Ezt csinálom vagy tíz másodpercig, aztán egy szálka megsérti az ujjamat. Kezemet gyorsan az ölembe fektetem és próbálok úgy tenni mintha nem történt volna semmi. Egy hirtelen jött ötlet miatt megszólalok, bár igazán nincs ötletem, hogy miről lehetne beszélgetni vele. Határozottan és a nevén szólítva őt kezdek bele a kérdésembe.
- És mond csak Romeo. Mit tervezel még mára? Talán majd haza mész a feleségedhez vagy a párodhoz? - kérdezem gyermeki ártatlansággal, pedig ez igen is fontos. Főleg rám nézve. Ha válaszol megtudhatom, hogy hogyan viselkedjek vele. Legyek vissza fogott vagy az teljesen felesleges. Bár ha berúgok akkor úgy se tudom magamat korrigálni. De azért remélem nem fogok nagyon becsípni. Haza jutni még szeretnék ha lehet.

Nevét hallván, ismerősnek vélem, de nem vagyok benne biztos. Sokakkal akadt már dolgom éltemben és nem mindenkinek van akkora szerencséje, hogy személye elmémbe vésődik. De Ő, talán a kivételek közt leledzik. Még mindig csodálkozom bájos mosolyán, ahogy csillogó szembogarain is, melynek kísérteties ragyogására mohón vetem rá magamat. Persze, csak lelki szemeim előtt, hisz' fizikailag felvenni vele a kapcsolatot... azzal még várnom kell, ebben teljes mértékben biztos vagyok. De hogy pontosan miért? Úgy ismernek, mint aki latba veti az illemszabályokat és az etikettet, hogy örömöket kaphasson, de valójában nem szeretem elkapkodni a dolgokat. Lassabban öregszem, testem nehezebben ölti magára az élet hervadásának jeleit s így sokkalta több ideig lesz alkalmam csábítani. Csábítani mindenkit, aki kiérdemli figyelmemet. Arm Xilo ezen emberek közt tudhatja magát ettől a pillanattól, ám túlzottan fiatalnak hat arcát nézvén. Sem egy ránc, sem egy gödröcske. Csak a tükörsima homlok köszön vissza sápatagnak tűnő vonásairól. Elmosolyodom és ölembe fektetem kezeimet, mint egy félénk kisfiú. Pedig való igaz, hogy nem volnék az. Netán tévedek? Kétlem.
- Arm Xilo... - pedzegettem a betűket, mik furcsa szóvá gömbölyödnek össze és így érdeklődést csavarva ki mondandómból. Megköszörülöm torkomat. - Nem hétköznapi név, az biztos. De gyönyörű is egyben, ha szabad megjegyeznem. - mosolyom vigyorrá szélesedik, míg kezeim ismételten az asztalra vándorolnak. Beszippantom negédes illatának íromáját és igyekszem mennél hosszabb ideig tüdőmben tartani azt. Teljesítményem meghaladja az emberekét, de hamarosan tovaszáll bensőmből a - most már - elhasznált levegő.
Intenzívvé válik a pikantéria, mikor közel hajol. Vészesen közel, hogy érzékeimet felbojgatja és csábos táncba hívja ösztöneimet. Uralkodok rajtuk, lévén, hogy kötelességem, de nem sokáig bírom, ezt érzem. Egyre inkább hajlok a magamat a vadállat akaratának átadása felé. Helyette azonban, húzván az időt, megfeszítem izmaimat és küzdök. Nem olyan nehéz, ha belegondolunk. Ha jobban belegondolok. Tapasztalattal zsebemben szinte könnyűnek hat. Megemberelem magam, mert itt nincs helye finomkodásnak. Férfi vagyok, az Isten szerelmére!
- Nos hát, ha így áll a helyzet, Kisasszony... - kezem tapintatosan megindul keze felé, de ujjbegyemet csak tanakodva húzom végig bársonyos bőrén. - ...akár lehetek az is. Gondolja hát, hogy egy könyörtelen gyilkos vagyok. Egy alávaló bandita. Esetleg, tisztességtelen zsivány. Feltételezem, képzeletének határa nincs. - cinkos mosolyom villan fel, mikor elhúzom kezemet és hagyom, hogy a poahara után nyúljon.
Magam is azt teszem és kortyolok a sötétvörös, vagy inkább ciklámenszínű alkoholból. Végigperzseli nyelőcsövemet, de nem bánom. Kifejezetten jól esik. A magasba emelt pohár mellé emelem sajátomat is, majd leteszem magam elé. Körbe nyalom boráztatta ajkaimat.
- Ahogy kívánja... Azaz, kívánod. - egyezek bele, mert óhaja számomra parancs. Addig, míg testét enyémhez nem préseli, hogy aztán égbeszakadó sikollyal fejezhesse ki örömét, amit tőlem kapott. Messze vagyunk még eme pillanattól, de nem kell sokáig várnia. Kéjes gondolataimból visszarángat a kocsmaszag és a zsivaj, mi egyre hangosabbra hág. A férfiak egy része már dülöngél és önfeledten szórakozik. Az éjszaka kezd mélyebb vizekre evezni.
Megsérti az ujját, én pedig kétségbeesve ocsúdok fel. Megrémülök, de csak egy szikrányi ezen érzelem. Elfojtok egy megkönnyebbült sóhajt, mikor rájövök, hogy pusztán egy szálka a baj forrása. Száját látszólag nem korlátozza fájdalma, így csak szememet forgatom, míg kortyolok italomból.
- Feleségem? Ugyan. Nincs nekem ily dolgokra időm, mint a család. Jobban szólva, nem tudok ilyesfajta dolgokra időt szakítani. Feleség híján legalábbis biztosan nem. - vonok vállat hanyagul. - Fiatal vagyok még ahhoz. Túl fiatal, hogy erre pazaroljam életem drága perceit. Na de, te? Gondolom férfiak ezreinek dobogtatod meg a szívét? Ugye nem tévedek? - kérdem kihívóan amagasba vonva szemöldököm, majd ismét csak elmosolyodom.

Megvárom míg feldolgozza a nevemet. Nem mondom tényleg furcsa név de hát az enyém. Az igazat megvallva viszont szinte utálom. Még a keresztnevemmel megbékélek de a vezetéknevem, az már egyszerűen borzasztó. Dicséretére még szélesebben elmosolyodom, bár ez egy zavart mosoly. Egy pillanatra félre nézek majd vissza a férfira. Olyan jól indul ez az este és remélem, hogy semmi nem rontja el.
- Köszönöm. Bár az a különös, hogy eddig még senki sem dicsérte meg. - húzom el kicsit a számat de újra elmosolyodom. Nem bírok most se szomorú se dühös lenni. Egyszerűen boldog vagyok vagy valami ilyesmi. Nem tudom pontosan. A mondandóm lényegét úgy tűnik megértette. A válaszra elégedetten elmosolyodom. De mikor megérinti kezemet egy hosszú pillanatara lecsukom szemem és nagy levegőt veszek. Jó érzés ahogy hozzám ér. Valamilyen melegséget hoz a testembe. És pluszba a szívemet is megdobogtatja. Csak azt csodálnám ha nem hallaná meg milyen hangosan ver a szívem.
- Hát akkor legyen. Mondja csak mi a célja velem. talán elrabolna, hogy váltság díjat kérjen értem? Vagy talán mások szándékai velem? - mondom mint egy kis ijedős kislány. Fogalmam sincs őszintén mi ütött belém, de ez valahogy feldobja a hangulatom. Egy picit romantikus is. Belekortyolok az italba majd egy nagy mosollyal jutalmazom azért, hogy beleegyezik a kérésembe. Nem igazán szeretem ha egy picit sem irányítható férfivel vagyok. Le sem tudnám tagadni, hogy imádok irányítani másokat. Bár ez csak egy aprócska kérés volt és ő egyezett bele. Kérdésemre hála égnek olyan választ ad amit én vártam. Nincs felesége ez jó. Legalább nyugodtan csinálhatok bármit. na jó én most vesztem el ebben az egészben. De nem érdekel. Még így is elveszetten úgy érzem magam mintha mindent tudnék. Tudnám, hogy mit tegyek mikor mi a megfelelő válasz a kérdésekre. Mondataira elnevetem magam.
- Hát nem hiszem, hogy én tetszenék bárkinek. Engem általában levegőnek néznek vagy egyszerűen kihasználnak. - nagyot sóhajtok ismételten. De még mindig mosolygok. Nem tud elszomorítani semmi úgy érzem. Jól érzem magam. gyorsan megiszom a maradék bórt is. Nem vagyok alkoholista csak most szeretnék berúgni ha lehet. Leteszem a poharat az asztalra és egy kicsit elmélyülök a gyertyában ami pár másodperc alatt kialudt. Fejemet kissé oldalra döntöm és csak a kis gyertya csonkra koncentrálok. Egy fél perc alatt újra meggyullad. Az eszembe se jut, hogy ezt más is látja. Kissé elvagyok a saját világomban. Végül újra Romeora tekintek és egy hülye nevetés kíséretében kinyögök egy mondatot.
- Ma valami őrültséget akarok csinálni. Lehetőleg valami nagyon nagy őrültséget. - tovább nevetek és még nyújtózkodom is egyet. Na az már biztos, hogy kezd hatni az a kevés alkohol ami bennem van. Kíváncsi vagyok mit reagál a férfi az előző mondataimra. Én magam sem tudom még igazán milyen őrültséget akarok elkövetni ma. Az emberek már körülöttünk szinte mind részegek. Valakik még egymásba is kötöttek. Eltekintek az egymásba kötött két ember felé és hirtelen tágra nyílik a szemem. Gyorsan megfogom Romeot a vállánál és kicsit felém húzom. És abban a pillanatban mikor magamhoz húzom egy pohár repül át azon a helyen ahol nem rég még a feje volt. Olyan ölelés szerű pózban vagyunk, csak nem öleljük egymást át. Egyedül az én kezem van a vállán. Szépen kicsit eltolom magamtól és kissé elpirulok.
- Bocsánat. - nyögöm ki végül és pár centire tőle egy kissé lefagyok így nem mozdulok meg. Egyedül szemeim mozognak. Jól meg nézem magamnak már közelebbről is ha ez történt már.